4. fejezet

nos hát ehhez is elérkeztem nagy nehezen
köszönet tomkának aki még annak ellenére hogy Amerikában sütteti a hasát, képes volt hogy elolvassa és kijavitsa
szoval nagyon szépen köszönöm neki
még szeretném kérni hogy aki elolvassa az komit is irjon
köszike és jo olvasást




4. fejezet
A jelen örömei


Az után a csók után minden megváltozott. Végre éreztem hogy valaki ott van mellettem, és szeret. Teljes szívéből szeret. Sosem gondoltam, hogy pont ő belé fogok beleszeretni, és hogy ő belém. De megtörtént, és csak ez a lényeg. Edward szinte majdnem minden nap nálunk volt, aminek apu is nagyon örült. A családom kezdett újra a régihez hasonlítani. Egyik este épp vacsorát csináltam, amikor csöngettek. Tudtam hogy ki az, ezért szélsebesen futottam az ajtóhoz, és gyorsan kinyitottam. Ott állt ő, tetőtől talpig az, akit szerettem. Mosolya elképesztő volt, mint mindig. Szemei csillogtak ahogy meglátott. Ez volt ami a legjobban tetszett. A szemei. Olyan titokzatosak másokkal szemben, de amikor velem volt, mint egy nyitott könyv. És ha belenézek, az aranybarna szempár rabul ejt. A világ elhomályosul mellette, és csak rá tudok koncentrálni. Mélázásomból hirtelen egy hangos köszörülés ébresztett fel. Apu csörtetett le az emeletről, és minket nézett felvont szemöldökkel.
- Nem gondolod hogy be kellene engedned – kérdezte – a végén még megfázik. – folytatta a kérdést és kitört belőle a nevetés. Nem értettem mi olyan nevetséges. Aztán rájöttem, hogy már vagy 10 perce áll az ajtóban, amíg én bámulom. Én is elkezdtem nevetni, majd ő is csatlakozott. Beengedtem egy gyors bocsánatkérés között, amin ő persze csak nevetett. Gyorsan befejeztem a kaját, miközben megterítettem.
Vacsora közben nem esett túl sok szó, mindenki el volt foglalva az étellel. Még most is nehezen fogtam fel, hogy egy régi barátságból ez lett. A vacsora alatt folyton elkalandoztak a gondolataim másfele, de mindig ő volt a középpontba. Mintha nekem szánta volna a sors. Amikor apu és Edward végeztek, gyorsan összeszedtem a tányérokat és elmentem a konyhába. Felkaptam egy szivacsot és forró vizet öntöttem a mosogatóba, miközben a tányérokat tisztítottam. Hallottam, hogy a nappaliba valaki bekapcsolja a tv-t. Hirtelen egy kéz fonódott a csípőm köré, ami nagyon megijesztett. Ijedtemben felugrottam és sikítottam aminek a következmény az lett, hogy a lábamat bevertem, a tányér kiesett a kezemből, és hangos csörömpölés következtében a földre esett. Szerencsémre nem tört el.
- Basszus. – szitkozódtam magamba, miközben a mosogatós vizes habot szedtem le a pólómról.
- Bocsi, nem akartam – szabadkozott Edward és fölszedte a tányért a földről.
- Semmi gond. Csak elkalandoztak a gondolataim, és megijesztettél egy kicsit – mondtam, majd egy csókért hátrafordultam:
Hiába voltam nagyon is szerelmes, mindig feltűnt valami furcsaság rajta időközönként. Ahogy most hátrafordultam ismét láttam a szeme alatt a karikákat, amik lilás árnyalatban húzottak meg, és a szemei egyre kezdtek átmenni a méz barnából feketébe. Egy kissé mindig megijesztett ilyenkor a jelenléte. De nem ez volt a legfurcsább dolog benne, hanem az hogy volt amikor napokra elment csak úgy, és hiába hívtam, és kérdeztem rá hol van, a válasz mindig az volt hogy most nem ér rá. Ha pedig hazajött, nem akart róla beszélni.
Egyre jobban kezdtek aggasztani a kis kiruccanásai, vagy az hogy titkolózik. Nem szeretek Edwarddal veszekedni. Vagyis nem az hogy nem szeretek, hanem inkább nem tudok. Nem vagyok képes rá se haragudni, se összeveszni. Hallottam, hogy a nappaliba apu bekapcsolja a tv-t, és felhangosítja. Sosem értettem, hogy bírják végig nézni a hosszú értelmetlen meccseket, ahol vagy egymást püfölik, vagy a labdát rúgják szét. Amikor a tányérok már a helyükön voltak, tisztán és szárazon, én is bementem a nappaliba, de Edwardot sehol sem találtam. Fölfutottam a szobámba. Ö már az ágyon várt. Becsuktam az ajtót, amire felkapta a fejét. Furcsa tekintet nézett vissza rám, amikor ránéztem. A kín és a fájdalom keveréke. Még sosem láttam így őt. Gyorsan átszeltem a szobát az ágyig.
- Mi történt? Mi a baj? – kérdeztem könyörgően.
- Azt hiszem itt az ideje az igazságnak.– emelte rám a tekintetét. Az érzelmek gyorsan váltakoztak a szemében. A pár perccel ez előtti kínt és fájdalmat az elhatározottság váltotta föl. Éreztem, hogy most végre megtudhatom a választ a kérdéseimre.