7.fejezet

Sziasztok
nah hát ide is eljutottam
habár enm alami izgi
és sajna kpek sem jöttek össze, így ráto kbizom a fantáziálgatást
jó olvasást és lécci komikat




7.fejezet

Az a bizonyos pizsama parti….

Alice örvendezve várt a lépcső alján. Próbáltam rendesen lebotorkálni,de kicsit szokatlan volt ilyen rövid hálóingbe lépcsőt mászni. Sikeres leérkezésemkor fogva tartóm kérésére piruetteztem, hogy minden szemszögből átnézhessen, majd örömmámorba esve áradozzon arról, hogy milyen jól áll a ruha, amit én nagyon is cáfolni akartam. Sajnos nem sikerült, mivel átráncigált a nappaliba, és leültetett az egyik párnára.
- Na, és mit fogunk csinálni? – kérdeztem félénken.
- Hát nem is tudom. – kacsintott. – talán kezdhetnénk egy kis dekorálással. Lécci, had fessem ki a körmeidet – kérlelte, amire nem tudtam nemet mondani, így bólintottam egyet.
- Juj, köszi, köszi, köszi – ugrándozott, és kaptam egy nagy cuppanós puszit. A körömfestés abból állt, hogy leültem a kanapéra, és bekötött szemmel ücsörögtem, és vártam, amíg Alice befejezi a műalkotását. A végére kezdtem felhúzni magam, hogy mi ennek az értelme, de nem akartam elrontani a hangulatot.
- Kész – ujjongott, miközben levette a kendőt. Elképesztő látvány volt. A kezemen, azaz a körmeimen valami elképesztően szép minta díszelgett. A körmeim közepén arany színben egy rózsa csillogott, amit fekete körvonal vett körül.
- Ez csodálatos – mondtam, miközben az ujjaimat mozgattam, hogy minden szemszögből megcsodálhassam. – De hogy csináltad? – álmélkodtam.
- Maradjunk annyiban, hogy mivel vámpír vagyok, majdnem mindenre képes vagyok - kacsintott egyet.
- Hát így ésszerű. – gondoltam végig.
- Éhes vagy? – kapott a fejéhez.
- Egy kicsit. De nem lesz furcsa, hogy csak én eszek? Mert nem szeretek így egyedül enni – panaszkodtam.
- Erre is gondoltam, és mivel előre gondolkodtam, így együtt eszünk – mosolygott.
- Várj. Rosszul hallottam. Együtt eszünk? – tettem fel a kérdést, hiszen az egy kicsit furcsa lenne. Talán kinn fogunk enni? Kivitt egy asztalt, hogy majd én eszek ott, ő meg elmegy vadászni? Vagy, hogy gondolta? – söpört végig az agyamon a gondolatmenet.
- Jaj, ne legyél már ilyen – sopánkodott. – Carlise hozott egy kis vért az előző vadászadukból, így maradt még. És együtt tudunk enni, persze ha nem zavar, hogy vért iszok – incselkedett velem.
- Nem zavar. És nagyon jó ötlet.
Tényleg hálás voltam neki, hogy próbálta ezt a bulit minél jobban élethűre tervezni. Nála jobb barátnőt soha az életbe nem kívánhattam volna.
Pár perccel később, már az ebédlőben ültünk az asztalnál és ettünk. Esme nekem hamburgert, és sült krumplit készített, amit jóízűen ettem meg, míg mellettem Alice, viccesre fogva a dolgokat, egy pohárból szürcsölte a vért, egy eléggé kacskaringós szívószálból. Eléggé furcsa képet mutatott így, amin többször is elnevettük magunkat.
A vacsi befejezése után ismét áttértünk a kanapéra, ahol egy igen furcsa romantikus filmet néztünk meg. A történet a szokásos szálakon mozogtak. Volt egy lány, aki szerelmes lett egy fiúba, aki viszont szerette, de valami az útjukba állt, ezért összevesztek, majd a story végén sikerült kibékülniük, és happy end lett a vége. Nem volt rossz, csak már kívülről tudtam, hogy egyes részeknél mire lehet számítani. De sokat nevettünk, és ez volt a lényeg. Közben szó volt különféle másik dologról, de inkább a filmre koncentráltunk.
Sajnos a jó hangulat semmit nem tudott tenni az álmosságomon, így a film végére már majdnem elaludtam. Gyorsan közöltem Alice – szel, hogy én már nem bírom tovább, így rádőltem a vállára, és hagytam, hogy álomba zuhanjak.

Másnap reggel álmosan ébredtem, de a nap annyira besütött az üvegfalon, hogy képtelenség lett volna, ha vissza tudok aludni. Körbenéztem, és eszembe jutott a tegnap este. A kanapé előtt feküdtem, egy rakat párnán. Alice-t sehol sem láttam, ezért feltápászkodtam és felfedezőútra indultam. Az egész házat körbejártam, de sehol sem találtam. Fogtam magam és beviharoztam a fürdőben. Gyorsan lezuhanyoztam, nehogy előbb előkerüljön, és várnia kelljen rám. Kilépve a zuhanyfülkéből eszembe jutott, hogy a váltóruháim Edward szobájában vannak. Gyorsan át surrantam a folyosón, miközben átkoztam az eszem, hogy ilyen hülye vagyok. Miután meglettek, gondoltam nem megyek vissza a fürdőbe, úgysincs itthon senki. Lecsúsztattam a törölközőt a testemen, ami halkan landolt a padlón. Gyorsan felkaptam a fehérneműimet. Épp a pólómat akartam felvenni, amikor valaki benyitott a szobába. Az ajtó felé fordultam kezemben a pólómmal, amit még mindig nem vettem fel. A szemem találkozott egy aranyszínű szempárral.
Csak álltam ott fél meztelenül, és értetlenkedtem. Előttem Edward állat az ajtóban, keze még mindig a kilincsen volt, és engem nézett. Éreztem, ahogy az arcom lángokba borul, ezért lehajtottam a fejem.
- Becsuknád az ajtót – kértem, de csak ennyi jött ki a számon.
- Öhm.. – köszörülte meg a torkát - persze – motyogta.
- Köszi – akartam mondani, de hirtelen Edward termett előttem, és átölelt. Kezét az állam alá rakta, és felemelte, a még mindig lehajtott fejem. Lassan közeledett az arca az enyémhez, miközben végig a szemembe nézett. A pillantása vonzotta az enyémet, így nem tudtam másra figyelni. Majd mikor az ajkunk összeért, úgy éreztem, hogy ott helyben elolvadok.

6. fejezet

6. fejezet

Huh. Ez a vámpírélet…


Furcsa volt egy csomó vámpírral együtt élni. De nem volt megszokhatatlan dolog. Ahogy egyre többet jártam át Edwardékhoz, kezdtem megszokni. Mindenki kedves volt. Úgy, mint egy rendes, átlagos család. Esme mindentől óvott mindenkit, mint egy gondoskodó édesanya. Emett, aki mindenből viccet csinált, és mindig rajtam röhögött, amikor elpirultam, vagy ha épp orra estem, vagy csak az én szórakoztatásommal töltötte az idejét. Carlise, aki bölcs, és kedves volt. Mint egy családban a családfő, bölcs és erős akaratú. Alice. Ő volt a legjobb barátnőm, amióta találkoztam vele. Egy kicsit szeleburdi, de a maga módján egy nagyon rendes lány. Habár sokszor idegesítő, és túl eleven. Nem is gondoltam, hogy egy vámpír is tud egy 5 éves szintjén élni. Csak az volt furcsa, hogy ilyen szellemi szinttel ellentétben a képessége viszont elképesztő volt. Látta a jövőt, amit nagyon jó dolognak találtam. Rosalie volt a legfurcsább. Nem sokat beszéltem vele, mert mindig, ha ránéztem, a szemei szikrákat szórtak, és hát elég ijesztő volt. Nem volt bátorságom megkérdezni tőle, hogy mi a baja velem, és Edwardot sem akartam ezzel nyaggatni. Nah meg még persze ott volt Jasper is. Csendes, és magába forduló. Nem sokszor beszéltem vele, de nem tűnt furcsának. Kivétel volt az ő képessége. Befolyásolni, és változtatni tudta az emberek érzéseit. Újnak számított a családban, gondolom nehéz még megszoknia, hogy egy ember járkál a lakásban, de ha valami bajom volt, rá mindig számíthattam, és tudtam, hogy jobb kedvem lesz. Amúgy sem sokat beszéltem velük. Rendesek voltak, de igazából nem hozzájuk jártam át, hanem többnyire Edwardhoz, és Alicehoz. Velük, és apuval egy teljes családot kaptam ismét, habár nem volt teljes, nem hozta vissza anyut, de így kezdett majdnem egészben hasonlítani rá. De részben ott volt Esme, aki mindig meghallgatott, és figyelt rám. Ebből a két otthonból lett az én teljes családom.
Egyik nap épp a kocsimban ültem, és Edwardék házához vezettem. Sosem tudtam igazán megjegyezni az utat. A ház annyira el volt dugva egy ösvényen belül. De még ha ezzel lett volna a baj, de nem, hanem az ösvény is el volt dugva. Most sem értem, hogy találják meg maguk a házukat. Csak ültem a volánnál, és hallgattam a rádióban a zenét. Amikor az ismerős földes úthoz értem, lekanyarodtam, és egyenesen a Cullen ház garázsáig mentem. Beparkoltam, majd kipattantam a kocsiból. Olyan hamar álltam fel, hogy a szédülés úgy tört rám, mint ahogy az óceánban a nagy hullámok sodorják az embereket szörfözés közben. Valószínűleg elestem volna, ha valaki nem kap el. Hátra fordultam, miközben egy alakot bámultam, aki majdnem meg szakadt a nevetésben. Emmett már majdnem a földön ült. De ez most valahogy nem érdekelt. A hátam mögött Edwardot láttam. Szemeit a bátyján tartotta, aki azonnal abbahagyta a fuldoklást, és bement a házba. Ezen már nekem kellett nevetnem. Olyan viccesek voltak ilyenkor, mint két testvér, akitől minden kitelik.
- Szia – köszöntem mosolyogva, majd megcsókoltam. Annyira örültem, hogy elszabadultam otthonról. Közeledtek a vizsgáim, és már nem bírtam a sok tanulást. Igaz hétvége jött, de nekem már az is hétvégének számított, ha egy délutánt nem kell végigmagolnom. Ma tulajdonképpen egy pizsamapartira voltam hivatalos Alice – nál. Ami nem is lett volna baj, ha meglenne a nagy filmnézés popcornnal , meg fiúkról dumálás, kaja közben. Majd az éjfél utáni alvás összeborulva, vagy földön feküdve. De ebből sajnos a kaja, és az alvás csak az én részemről volt normális. Kíváncsi leszek mi lesz a vége. Csak ne én legyek a vacsora. Nevettem magamon. Ez szerintem neki is feltűnhetett, mivel befelé menet megállt mellettem, és kérdőn felhúzta az egyik szemöldökét.
- Mi olyan vicces – kérdezte. Úgy szerettem ilyenkor az arckifejezését. Mintha annyira zavarná, hogy nem tudja mit gondolok. Habár ezt sokszor mondta már. Mivel ő olvas az emberek gondolataiban, csak az enyémben nem tud.
- Csak azon gondolkodtam, hogy is néz ki egy vámpír pizsama parti. Mert nem nagyon tudom elképzelni. – nevettem zavaromban, miközben a fejemben egy szobában, egy alvó, pontosabban horkoló vámpírcsapat alszik egybedőlve, egy fárasztó, dumcsizással eltöltött parti után.
- Én nem mondhatok semmit. - emelte fel a kezeit védekezően.
- Jól van. Akkor majd megtudom. – játszottam a jó kislány szerepét, mint aki megértette, hogy ebéd előtt nincs süti evés. De nem sok sikerrel.
Beértünk a házba, ahol hirtelen néztem egyet. A nappali teljesen máshogy nézett ki. A kanapé helyett egy kisebb ágy hevert, arany és fekete, rózsamintás huzattal. Körülötte fekete, és ismét arany mintás szőnyeg díszelgett sok párnával. A kisasztalt benn hagyták, de átrakták a másik oldalra és megpakolták egy csomó étellel. A plazmatévé még mindig a helyén volt. Azt hiszem, hogy csak az nem változott. Az ágyhoz közelítve találtam egy picike kis asztalt az ágy másik oldalán, amin a világ összes színéből álló körömlakk kiállítás sorakozott. A szám egész végig tátva lehetett, de csak most vettem észre, így gyorsan becsuktam.
- Nah, hogy tetszik – kérdezte Alice, miközben a lépcsőről ugrált lefele. Egy rövid, fekete hálóinget viselt, rajta egy arany még rövidebb köntös szerűséget, lazán megkötve a derekán. Annyira jól állt rajta. Mint valami modellen.
- Nagyon jó lett. De ez csak egy pizsama parti – emlékeztetem.
- Tudom. – mosolygott. – Akkor kezdjük is. – lelkendezett.. – Fiúk. Kifele. Most. - adta ki az utasításokat, mire a család összes többi tagja megjelent a lépcsőnél. Még Esme és Rosalie is. Gyorsan elbúcsúztam mindenkitől. Edward marad utoljára. Egy hosszú csók után, viszont ő is a többiek után ment. Féltem hátrafordulni Alice hoz, de kénytelen voltam.
- Hát elmentek. Mit fogunk csinálni? – kérdeztem, félve a választól. Erre csak egy kacsintást kaptam.
- Először is, ezt vedd fel – dobott felém valami ruhának kinéző kupacot.
- Oké. – baktattam fel a lépcsőn. A fürdőbe érve, amikor föl akartam venni, észrevettem, hogy ugyanolyan hálóing, mint ami rajta is van. Nagyon örültem neki. Még egy ok, hogy a saját szemembe még rosszabbul nézzek ki mint ők. Gyorsan fölvettem, de ahogy belenéztem a tükörbe, el is ment a kedvem. Rajta ezerszer jobban ált.
- Kész vagy már? – kiabált fel. Vissza akartam szólni, de inkább hagytam. Így lelejtettem a lépcsőn, és szembe néztem a közeledő este közelségével, ami kiderült, nem is rossz, sőt…