Váratlan fordulat 2. rész

2. fejezet

Sziasztok!

Köszönöm, az előzőhöz irt komikat, és kritikákat.

Igen kicsit sok a helyesírási hibám, ha gyorsan próbálok írni, ezután megpróbálok figyelni rá.

Nos, itt az új feji. Hát kicsit döcögős, és nekem nem jött be, de el kell valahogy indulni, mire belekezdek a rendes történetbe. Remélem azért valamennyire tetszeni fog, és nem zárjátok be az oldalt úgy, hogy na, ezt többet nem is olvasom.

Szeretném megkérdezni, hogy nincs-e olyan valaki, aki tudta designt készíteni? Azt megköszönném, mivel én nagyon béna vagyok benne.

Tegnap fel akartam már rakni, csak nem volt net.

Jó olvasást.

Puszi: Kitty

Lassan kezdtem úgy érezni, hogy elég jól vagyok, és hogy ki tudom nyitni a szemeimet. Amikor ezt megtettem, kicsit homályosan, de láttam is valamit, ahhoz képest, hogy a fejem kegyetlenül fájt. Nem sokat tudtam felfogni, csak egy nagy fehérséget láttam magam körül. Egyből a korház jutott az eszembe. Ez a tipp be is jött. Fájtak a szemeim, és amikor meg akartam dörzsölni, hogy a látásom kitisztuljon, egy erős szúrást éreztem a kézfejemnél. Rögtön tudtam, hogy mi az, de nem volt kedvem odanézni. Utálom a tűket, akármilyen formába is legyenek. Kiskoromban egyszer voltam infúzióra kötve. Borzasztó volt. Most sem volt más. Körbenéztem a szobában, de nem volt ott senki.  Szerencsémre anyu ápolónő volt, vagyis az is, ezért gyorsan kiszedtem a kezemből az infúziót. Egy picit fájt, de megérte. Amikor végre szabad voltam, felkeltem az ágyból, és felfedezőútra indultam. Amibe először is egy mosdó tartozott. Gyorsan elvégeztem a dolgom, majd kiindultam a folyosóra. Épphogy kikukkantottam az előtérbe, egy nővérke indult felém, irtó dühös szemekkel.

-          Mit csinál maga itt – kérdezte a felindultságtól piros arccal. – És mit képzel, hogy csak úgy kiszedi az infúziót? És ha baja esett volna? Most azonnal menjen vissza a szobájába – replikázott tovább, mire én sarkon fordultam, és méltóságteljesen visszavonultam a „szobámba”.

-          Bocsásson meg, de nem volt itt senki, és nem tudom, hogy egyáltalán mit keresek itt – kértem tőle bocsánatot, ami szerintem bejött, mert kezdett lecsillapodni.

-          Máris jön a doktorúr, és elmagyarázza, mit keres itt – magyarázta, majd kisétált.

Nem tartott sok ideig, amíg egy fehér köpenyes, magas, őszösödő ember lépett a szobába. Amikor meglátott, mosolyogva indult meg felém, majd leült a mellettem lévő székre.

-          Szia. Hallottam az előző kis akciódat. – kacsintott – nem gondoltam volna, hogy csak úgy kisétálsz, miután magadhoz térsz. Nos, térjünk is a tárgyra. – komorodott el.

-          Gondolom, arra emlékszel, hogy énekóráról hoztak be – kérdezte. Csak bólogattam, nem akartam félbeszakítani.

-          A tanárnő annyit tudott mondani, hogy elájultál, amikor énekelned kellett volna, és elég szépen koppant a fejed, ami lehet, hogy most is fáj – darálta.

-          Sajnos az ellen nem tudunk mit tenni, de van nagyobb baj is. A behozatalod után a vizsgálatok kimutatták, hogy  tachycardiád van. Ez afféle betegségnek nevezhetjük, többek között szívbetegség. A sok stressztől is lehet, vagy csak az egészségtelen életmód is kiválthatja. A lényeg, hogy gyorsabban ver a szíved nyugalmi állapotban is, mint másnak.  Nálad ez először mutatkozott, ezért volt ekkora hatással, hogy elájultál. Ez a dolog kiküszöbölhető. A lényeg, hogy nem ehetsz egészségtelen dolgot, figyelj a z étrendedre, és ne próbálj fogyókúrázásba kezdeni. – sorolta a dolgokat.

Nem sokat figyeltem rá, csak annyi maradt meg, hogy szívbetegség. Igaz nem nagydolog, de azért mégis rosszul hangzott. Próbáltam feldolgozni a hallottakat, majd amikor végre összeálltak a kockák a fejemben, már jobban is voltam. Úgy gondoltam, mindent meg fogok tenni azért, hogy egészséges maradjak, és hogy többet ne keljen ide kikötnöm.

Annyira elmerültem a gondolataimba, hogy az orvos megrémült hátha megint bajom van. Rázogatni kezdett, mire én gyorsan megnyugtattam, hogy minden oké.

-          Jól van, akkor én most megyek. – mondta, majd felállt a székről – később még benézek, adok egy étrendet, plusz a szokásos dolgokat. Azt hiszem, estefelé már hazamehetsz, de csak szülővel.

-          Jól van, köszönöm – ujjongtam, hogy ma már el is mehetek. Már csak azt nem értettem, hogy anyuék mért nincsenek itt. Gondoltam felhívom őket. Körbenéztem a szobába, de a telefonomat nem találtam sehol.

-          Jól van, majd megkérdezem a doktortól délután – motyogtam.

A délutánom elég pocsékul telt. Még jobban megutáltam a kórházat. Semmit sem lehetett csinálni. Ha ki akartam menni tv-t nézni, akkor egy öreg bácsival kellett veszekednem a távirányítón, vagy a nénik vitatkoztak, hogy melyik szappanopera, vagy argentin sorozat a jobb. Gyorsan el is andalogtam onnan, nehogy engem is bevonjanak, mert azt nem éltem volna túl. Ebéd után lementem a parkba, ahol volt egy kisebb focipálya, kosárpalánkokkal felszerelve.  Gyorsan szerváltam a portáról egy kosárlabdát, majd lementem, hogy valami jóval is töltsem az éveknek tűnő órákat. Igaz nem volt olyan jó, mint amikor csapatba, vagy legalább ketten játsszuk, de elvoltam. Egyik kedvenc sportom így még élvezni is lehetett. Mikor visszatértem az osztályra, már olyan 3 fele járt az idő. Annyira fel voltam dobodva a friss levegő miatt, hogy nem figyeltem, így pontosan belementem az orvosomban, és szegény majdnem hátraesett. A labda a kezemből, kapott a szabadság alkalmával, így elgurult a folyosón.

-          Sajnálom. Nem figyeltem. Ne haragudjon – kértem bocsánatot. Majd gyorsan a labda után futottam, nehogy valaki elvágódjon benne.

-          Semmi gond – mosolygott – Örülök, hogy ilyen jó erőre kapott. Kosarazott talán? – érdeklődött.

-          Öhm… igen. Remélem nem baj – ijedtem meg.

-          Nem dehogyis. épp magához indultam. Meghoztam az étrendet, és visszahoztam a saját holmiját is, mert véletlenül a recepción maradtak. A szülei is felhívtak, és üzenik, hogy perceken belül itt lesznek, és hazaviszik – sorolta.

Ennek örültem a legjobban. Gyorsan megköszöntem, még egyszer bocsánatot kértem, majd rohantam készülni. anyuék pár perc múlva, már a korházhoz is értek, majd minél gyorsabban próbáltuk elhagyni a helyet. Amikor hazaértünk, anyu elmente vacsit főzni, én meg felmentem a szobámba pihenni, de valahogy nem ment, így én is leköltöztem. Beszélgettünk, közbe segítettem a kaja elkészítésében. Anyu mindenáron azt akarta, hogy holnap ne menjek suliba. És nem akart leszállni a témáról.

-          De én akarok menni – nyafogtam – semmi bajom sincs, és nem akarok a tananyaggal se lemaradni – érveltem.

-          Jól van. Akkor elmész. De ígérd meg, hogyha nem érzed magad jól, telefonálsz, mert különben baj lesz – fenyegetőzött.

-          Igen, megígérem – vágtam rá gyorsan. Alig vártam, hogy megint az iskolában legyek.

A vacsi gyorsan kész lett, de olyan gyorsan le is tűnt, ami után mindenki nyugovóra tért. Az este olyan lassan el is ment, amilyen gyorsan csak tudott. Bezzeg máskor. Olyan gyorsan csörgött az ébresztő miután elaludtam, hogy azt hittem, rosszra állítottam be. Sajnos nem tévedtem, reggel volt. Felvettem a ruháimat, majd lementem anyuért, hogy induljunk. Gyorsan mentünk, anyun láttam, hogy ideges, de ez most nem érdekelt. Kíváncsi voltam, hogy Julietta bekerült-e az énekkarba. annyira jól csinálta, és szerette is, hogy megérdemelte. Hamar meg is érkeztünk a sulihoz.  Gyorsan kipattantam a kocsiból, és már viharoztam is be. A folyosón meg is láttam legjobb barátnőmet, aki már rohant felém, majd a nyakamba borult.

-          Megyünk a kórusba – ujjongott. Alig hittem neki. Megyünk? Ezt hogy érti?

Így kezdődött el az életem igazán…

Váratlan fordulat 1. rész

Sziasztok!
Nah szóval, először is.
Itt a töri első fejie.
Valahogy így képzelem el a kezdést, csak nme sikerült valami jól.Viszont ez egy kis bevezetés.
Csak hogy legenym jad utána mire alapozni.
A töri föszereplőjét Lily - nek hivják.Ez nme derült még ki a töriböl.
Jó olvasást, és lécci pár komit, hogy van e értelme folytatni.
előre is köszi
puszy
Kitty


Váratlan fodulat 1. 1 - fejezet

Az életem eddig tökéletes volt. Olyan, mint minden átlagos személynek. Most kezdtem el a közép sulis éveimet. Eddig nagyon tetszik. Az osztályom az-az átlagos fajta osztály. Voltak kicsit furcsák, vagy nagyon furcsák, de volt köztük rendes is. Mivel én nem tartoztam az olyan lányok közé, akik mindent megbeszélnek, bámulnak a pasik után, majd omladozva és nyál csorgatva futkosnak utánuk, ezért maradtam a nem olyan vészes embereknél. Pár nap után, akadt is pár személy, akiről azt mondtam, most már biztos, hogy nem leszek egyedül az iskolában. A tanítás még igen az elején volt, így azzal nem kellett foglalkoznom, minden időmet a legkedvesebb szenvedélyemnek szentelhettem: a rajzolásnak. Imádom ezt csinálni. Amikor rajzolok, az agyam kikapcsol, és teljesen magamban lehetek. Csak én, és a kép, rajz. Olyan dologgal fejezhetem ki magam, amire az emberek között nem mindenki képes. Ettől érzem néha egy kicsit különlegesnek magam. Kiskoromban örültem, ha az óvodában készített rajzot hazavittem, majd amikor megmutattam anyukámnak, ö mindig mosolyogva dicsért meg. Ez már másképp van. Anyunak nem szoktam a rajzaimat mutatni, csak ha nagyon tetszik, és ha neki csináltam. De visszakanyarodva az életem eddigi részeinek továbbfűzésében térjünk is vissza az iskolához. Mint említettem, kilencedik osztály első pár hete. Még senki nem ismeri egymást igazán. Nem is baj. Az eddigi kis titkok már csak a föld alatt lapulnak, de senki nem fogja őket feltárni. Én is ilyen reményben indultam el a második hetem első napján, hétfőn.
Korán, reggel hétkor, a telefonom vad csengésbe kezdett, és nem volt hajlandó addig abbahagyni, amíg el nem hallgattattam. Gyorsan kikászálódtam az én meleg, puha ágyikómból. Kivettem pár ruhát a szekrényből, és mentem is a fürdőbe. Ott felvettem a cuccost, rendbe tettem magam, és már mentem is reggelizni a konyhába. Anyu már szokás szerint a tűzhelynél sürgölődött. A levegőben tojásrántotta illata keveredett. Az asztalon az én minden reggeli innivalóm, a tea gőzölgött, a kedvenc cicás bögrémben. Megpusziltam anyut, majd leültem, ahol már egy tál étel várt. Gyorsan megettem, majd anyut figyelmeztetve az időre, szedtem a cuccaimat és indultam a bejárati ajtóhoz. Mindig anyu vitt a suliba, mert különben vagy lekéstem volna a buszt, vagy még sok ezer dolog miatt nem jutottam volna el a végcélhoz. Bekászálódtunk a kocsiba, és már száguldoztunk is. Pár perc alatt a sulihoz értünk. Julietta, már a kapuba várt. Amióta első nap beszéltünk, mindig megvárt, és együtt mentünk be a terembe. Ő amolyan locsi-fecsi lány volt. Mindig volt mindenhez hozzászólása, de mégsem az a beszólós típus. pont ezért kedveltem. Menet közben épp a tegnap esti koleszos kajáról beszélt. Nem is tudtam, hogy képes elviselni, vagyis megenni. Beértünk a terembe, ahol már többen is ott voltak. Köszöntünk, majd elfoglaltuk a helyünket. Előhalásztam a cuccomat. Első óránk ének volt. Nem is olyan rossz kezdésnek. A tanár nagyon jó fejnek tűnt az első alakalommal, úgyhogy nem lesz gond vele. Kezdtek az emberkék is beszállingózni, majd be is csengettek.
Mindenki nagy nyüzsgés közepette várta a tanárt. Volt, aki még elő sem pakolt, vagy épp a másikat gyilkolta. Julietta már épp a tanár késését szidta, amikor az említet személy bekukkantott az ajtón, majd besétált. Szokásos üdvözlések, és egyéb mások utána helyet foglaltunk, és vártuk a tanár gondolatait kibontakozni. Kisvártatva megszólalt, de amit mondott az cseppet sem tetszett.
- Gyerekek, külön utasítást kaptam, hogy meghallgassam a lányok éneklését. Lehet, hogy egy kicsit furcsán hangzik, de sajnos üresedések vannak az énekkarba, és így nem indulhatunk a versenyeken. DE mivel tudom, hogy nem óhajtotok a fiuk előtt énekelni, megkérlek titeket fiúk, hogy menjetek ki – utasította a fiúkat.
Pont akkor fordultam oldalra, amikor Julietta is, így kissé majdnem összefejeltünk, ami persze egy kisebb röhögő rohamot váltott ki. Kissé fulladozva, de nagy nehezen újra a tanárra figyeltünk. Közben a fiúk már kifelé battyogtak.
- Nah, szóval – kezdte – úgy gondoltam, hogy mindenki elénekel egy kis részletet a kedvenc számából. Persze ez ne ilyen rap, vagy ilyen mix-es szám legyen, hanem olyan, amit rendesen lehet énekelni – folytatta.
- Először is kezdjük a hátsó sorral – intett az utolsó két padban ülő lányokra.
Ők elkezdtek énekelni, de együtt. Habár így sem volt valami jó. Nem mondom, hogy rossz volt, hiszen én sem, és a világon, még sok ezer ember van úgy, hogy nincs jó hangja. Én is csak a zuhanyt szoktam boldogítani vele. Visszaterelve a gondolataimat az énekórára, rájöttem, hogy nemsokára mi következünk. Nem is tudtam, hogy ilyen gyorsan végigmentünk a soron. Julietta következett. Imádtam. Egyszerűen a hangja valami elképesztő. Nem is tudtam, hogy ez neki ilyen jól megy. Mint valami profi énekesnő. Ezen jót nevettem, közben pedig a tanárt figyeltem, akinek a szája egy nagy o-t képzett a csodálattól. A dal végén nem bírta szegényt dicsérni, és ösztönözni, hogy pont rá lenne szükség a csapatba. Nem sok sikerrel járt, mert szegény lány még mindig izgult, és csak egy meg gondolom-ot tudott mondani. A tanár kissé lehorgasztott fejjel lépett elém, majd biccentett, hogy kezdjem. Mindjárt felcsendült a fejemben Selena Gomez legújabb dala: Selena Gomez and the scence:- year witouth rain. Imádtam ezt a dalt. Annyira jó volt, és a szövege nagyon megfogott. Ha már egyszer úgyis énekelnem kell, beleadtam mindent, amit tudtam, vagyis gondoltam, hogy tudok. Becsuktam a szemem, és csak élveztem, ahogy a dal átjár. Csak a refrénig értem el, amikor a többieket hallottam, hogy tapsolnak. Kinyitottam a szemem, ahol először is a tanár elámult képével találtam magam. Ezután már csak egy elmosódott kép maradt meg. Abban a pillanatban, amikor a barátnőm hajolt hozzám, hogy megöleljen, a világ összemosódott a szemem előtt.

Ujra nyit

Sziasztok!
Úgy gondoltam teszek még egy próbát az írással kapcsolatban.
DE ebben a ti segítségeteket is kérném.
Mégpedig úgy, hogyha valaki netán rátéved az oldara, akkor irjon egy komit, ha tetszik a töri, ha nem.
Nem tudom mikor kerül majd fel az első feji, de egy teljsen új történet lesz, csak a szereplők mások.
Ha valakit érdekelne az elözö folytatása az szoljon és lehet hogy folytatom még
szép napot
Kitty

Vége

Sziasztok
úgy gondolom, hogy így nem érdemes folytatnom.
abbahagyom az írást, mert mint látható vagy nem tetszik a töri, ami azzal jár hogy rosszul írok, vagy pedig alapból nem látogatják az oldit
mindenesetre köszönöm a 300 látogatót. és annak aki eddig olvasta.
az oldal így ma bezár, többet nem írok.
kellemes további életet:)
Kitty

7.fejezet

Sziasztok
nah hát ide is eljutottam
habár enm alami izgi
és sajna kpek sem jöttek össze, így ráto kbizom a fantáziálgatást
jó olvasást és lécci komikat




7.fejezet

Az a bizonyos pizsama parti….

Alice örvendezve várt a lépcső alján. Próbáltam rendesen lebotorkálni,de kicsit szokatlan volt ilyen rövid hálóingbe lépcsőt mászni. Sikeres leérkezésemkor fogva tartóm kérésére piruetteztem, hogy minden szemszögből átnézhessen, majd örömmámorba esve áradozzon arról, hogy milyen jól áll a ruha, amit én nagyon is cáfolni akartam. Sajnos nem sikerült, mivel átráncigált a nappaliba, és leültetett az egyik párnára.
- Na, és mit fogunk csinálni? – kérdeztem félénken.
- Hát nem is tudom. – kacsintott. – talán kezdhetnénk egy kis dekorálással. Lécci, had fessem ki a körmeidet – kérlelte, amire nem tudtam nemet mondani, így bólintottam egyet.
- Juj, köszi, köszi, köszi – ugrándozott, és kaptam egy nagy cuppanós puszit. A körömfestés abból állt, hogy leültem a kanapéra, és bekötött szemmel ücsörögtem, és vártam, amíg Alice befejezi a műalkotását. A végére kezdtem felhúzni magam, hogy mi ennek az értelme, de nem akartam elrontani a hangulatot.
- Kész – ujjongott, miközben levette a kendőt. Elképesztő látvány volt. A kezemen, azaz a körmeimen valami elképesztően szép minta díszelgett. A körmeim közepén arany színben egy rózsa csillogott, amit fekete körvonal vett körül.
- Ez csodálatos – mondtam, miközben az ujjaimat mozgattam, hogy minden szemszögből megcsodálhassam. – De hogy csináltad? – álmélkodtam.
- Maradjunk annyiban, hogy mivel vámpír vagyok, majdnem mindenre képes vagyok - kacsintott egyet.
- Hát így ésszerű. – gondoltam végig.
- Éhes vagy? – kapott a fejéhez.
- Egy kicsit. De nem lesz furcsa, hogy csak én eszek? Mert nem szeretek így egyedül enni – panaszkodtam.
- Erre is gondoltam, és mivel előre gondolkodtam, így együtt eszünk – mosolygott.
- Várj. Rosszul hallottam. Együtt eszünk? – tettem fel a kérdést, hiszen az egy kicsit furcsa lenne. Talán kinn fogunk enni? Kivitt egy asztalt, hogy majd én eszek ott, ő meg elmegy vadászni? Vagy, hogy gondolta? – söpört végig az agyamon a gondolatmenet.
- Jaj, ne legyél már ilyen – sopánkodott. – Carlise hozott egy kis vért az előző vadászadukból, így maradt még. És együtt tudunk enni, persze ha nem zavar, hogy vért iszok – incselkedett velem.
- Nem zavar. És nagyon jó ötlet.
Tényleg hálás voltam neki, hogy próbálta ezt a bulit minél jobban élethűre tervezni. Nála jobb barátnőt soha az életbe nem kívánhattam volna.
Pár perccel később, már az ebédlőben ültünk az asztalnál és ettünk. Esme nekem hamburgert, és sült krumplit készített, amit jóízűen ettem meg, míg mellettem Alice, viccesre fogva a dolgokat, egy pohárból szürcsölte a vért, egy eléggé kacskaringós szívószálból. Eléggé furcsa képet mutatott így, amin többször is elnevettük magunkat.
A vacsi befejezése után ismét áttértünk a kanapéra, ahol egy igen furcsa romantikus filmet néztünk meg. A történet a szokásos szálakon mozogtak. Volt egy lány, aki szerelmes lett egy fiúba, aki viszont szerette, de valami az útjukba állt, ezért összevesztek, majd a story végén sikerült kibékülniük, és happy end lett a vége. Nem volt rossz, csak már kívülről tudtam, hogy egyes részeknél mire lehet számítani. De sokat nevettünk, és ez volt a lényeg. Közben szó volt különféle másik dologról, de inkább a filmre koncentráltunk.
Sajnos a jó hangulat semmit nem tudott tenni az álmosságomon, így a film végére már majdnem elaludtam. Gyorsan közöltem Alice – szel, hogy én már nem bírom tovább, így rádőltem a vállára, és hagytam, hogy álomba zuhanjak.

Másnap reggel álmosan ébredtem, de a nap annyira besütött az üvegfalon, hogy képtelenség lett volna, ha vissza tudok aludni. Körbenéztem, és eszembe jutott a tegnap este. A kanapé előtt feküdtem, egy rakat párnán. Alice-t sehol sem láttam, ezért feltápászkodtam és felfedezőútra indultam. Az egész házat körbejártam, de sehol sem találtam. Fogtam magam és beviharoztam a fürdőben. Gyorsan lezuhanyoztam, nehogy előbb előkerüljön, és várnia kelljen rám. Kilépve a zuhanyfülkéből eszembe jutott, hogy a váltóruháim Edward szobájában vannak. Gyorsan át surrantam a folyosón, miközben átkoztam az eszem, hogy ilyen hülye vagyok. Miután meglettek, gondoltam nem megyek vissza a fürdőbe, úgysincs itthon senki. Lecsúsztattam a törölközőt a testemen, ami halkan landolt a padlón. Gyorsan felkaptam a fehérneműimet. Épp a pólómat akartam felvenni, amikor valaki benyitott a szobába. Az ajtó felé fordultam kezemben a pólómmal, amit még mindig nem vettem fel. A szemem találkozott egy aranyszínű szempárral.
Csak álltam ott fél meztelenül, és értetlenkedtem. Előttem Edward állat az ajtóban, keze még mindig a kilincsen volt, és engem nézett. Éreztem, ahogy az arcom lángokba borul, ezért lehajtottam a fejem.
- Becsuknád az ajtót – kértem, de csak ennyi jött ki a számon.
- Öhm.. – köszörülte meg a torkát - persze – motyogta.
- Köszi – akartam mondani, de hirtelen Edward termett előttem, és átölelt. Kezét az állam alá rakta, és felemelte, a még mindig lehajtott fejem. Lassan közeledett az arca az enyémhez, miközben végig a szemembe nézett. A pillantása vonzotta az enyémet, így nem tudtam másra figyelni. Majd mikor az ajkunk összeért, úgy éreztem, hogy ott helyben elolvadok.

6. fejezet

6. fejezet

Huh. Ez a vámpírélet…


Furcsa volt egy csomó vámpírral együtt élni. De nem volt megszokhatatlan dolog. Ahogy egyre többet jártam át Edwardékhoz, kezdtem megszokni. Mindenki kedves volt. Úgy, mint egy rendes, átlagos család. Esme mindentől óvott mindenkit, mint egy gondoskodó édesanya. Emett, aki mindenből viccet csinált, és mindig rajtam röhögött, amikor elpirultam, vagy ha épp orra estem, vagy csak az én szórakoztatásommal töltötte az idejét. Carlise, aki bölcs, és kedves volt. Mint egy családban a családfő, bölcs és erős akaratú. Alice. Ő volt a legjobb barátnőm, amióta találkoztam vele. Egy kicsit szeleburdi, de a maga módján egy nagyon rendes lány. Habár sokszor idegesítő, és túl eleven. Nem is gondoltam, hogy egy vámpír is tud egy 5 éves szintjén élni. Csak az volt furcsa, hogy ilyen szellemi szinttel ellentétben a képessége viszont elképesztő volt. Látta a jövőt, amit nagyon jó dolognak találtam. Rosalie volt a legfurcsább. Nem sokat beszéltem vele, mert mindig, ha ránéztem, a szemei szikrákat szórtak, és hát elég ijesztő volt. Nem volt bátorságom megkérdezni tőle, hogy mi a baja velem, és Edwardot sem akartam ezzel nyaggatni. Nah meg még persze ott volt Jasper is. Csendes, és magába forduló. Nem sokszor beszéltem vele, de nem tűnt furcsának. Kivétel volt az ő képessége. Befolyásolni, és változtatni tudta az emberek érzéseit. Újnak számított a családban, gondolom nehéz még megszoknia, hogy egy ember járkál a lakásban, de ha valami bajom volt, rá mindig számíthattam, és tudtam, hogy jobb kedvem lesz. Amúgy sem sokat beszéltem velük. Rendesek voltak, de igazából nem hozzájuk jártam át, hanem többnyire Edwardhoz, és Alicehoz. Velük, és apuval egy teljes családot kaptam ismét, habár nem volt teljes, nem hozta vissza anyut, de így kezdett majdnem egészben hasonlítani rá. De részben ott volt Esme, aki mindig meghallgatott, és figyelt rám. Ebből a két otthonból lett az én teljes családom.
Egyik nap épp a kocsimban ültem, és Edwardék házához vezettem. Sosem tudtam igazán megjegyezni az utat. A ház annyira el volt dugva egy ösvényen belül. De még ha ezzel lett volna a baj, de nem, hanem az ösvény is el volt dugva. Most sem értem, hogy találják meg maguk a házukat. Csak ültem a volánnál, és hallgattam a rádióban a zenét. Amikor az ismerős földes úthoz értem, lekanyarodtam, és egyenesen a Cullen ház garázsáig mentem. Beparkoltam, majd kipattantam a kocsiból. Olyan hamar álltam fel, hogy a szédülés úgy tört rám, mint ahogy az óceánban a nagy hullámok sodorják az embereket szörfözés közben. Valószínűleg elestem volna, ha valaki nem kap el. Hátra fordultam, miközben egy alakot bámultam, aki majdnem meg szakadt a nevetésben. Emmett már majdnem a földön ült. De ez most valahogy nem érdekelt. A hátam mögött Edwardot láttam. Szemeit a bátyján tartotta, aki azonnal abbahagyta a fuldoklást, és bement a házba. Ezen már nekem kellett nevetnem. Olyan viccesek voltak ilyenkor, mint két testvér, akitől minden kitelik.
- Szia – köszöntem mosolyogva, majd megcsókoltam. Annyira örültem, hogy elszabadultam otthonról. Közeledtek a vizsgáim, és már nem bírtam a sok tanulást. Igaz hétvége jött, de nekem már az is hétvégének számított, ha egy délutánt nem kell végigmagolnom. Ma tulajdonképpen egy pizsamapartira voltam hivatalos Alice – nál. Ami nem is lett volna baj, ha meglenne a nagy filmnézés popcornnal , meg fiúkról dumálás, kaja közben. Majd az éjfél utáni alvás összeborulva, vagy földön feküdve. De ebből sajnos a kaja, és az alvás csak az én részemről volt normális. Kíváncsi leszek mi lesz a vége. Csak ne én legyek a vacsora. Nevettem magamon. Ez szerintem neki is feltűnhetett, mivel befelé menet megállt mellettem, és kérdőn felhúzta az egyik szemöldökét.
- Mi olyan vicces – kérdezte. Úgy szerettem ilyenkor az arckifejezését. Mintha annyira zavarná, hogy nem tudja mit gondolok. Habár ezt sokszor mondta már. Mivel ő olvas az emberek gondolataiban, csak az enyémben nem tud.
- Csak azon gondolkodtam, hogy is néz ki egy vámpír pizsama parti. Mert nem nagyon tudom elképzelni. – nevettem zavaromban, miközben a fejemben egy szobában, egy alvó, pontosabban horkoló vámpírcsapat alszik egybedőlve, egy fárasztó, dumcsizással eltöltött parti után.
- Én nem mondhatok semmit. - emelte fel a kezeit védekezően.
- Jól van. Akkor majd megtudom. – játszottam a jó kislány szerepét, mint aki megértette, hogy ebéd előtt nincs süti evés. De nem sok sikerrel.
Beértünk a házba, ahol hirtelen néztem egyet. A nappali teljesen máshogy nézett ki. A kanapé helyett egy kisebb ágy hevert, arany és fekete, rózsamintás huzattal. Körülötte fekete, és ismét arany mintás szőnyeg díszelgett sok párnával. A kisasztalt benn hagyták, de átrakták a másik oldalra és megpakolták egy csomó étellel. A plazmatévé még mindig a helyén volt. Azt hiszem, hogy csak az nem változott. Az ágyhoz közelítve találtam egy picike kis asztalt az ágy másik oldalán, amin a világ összes színéből álló körömlakk kiállítás sorakozott. A szám egész végig tátva lehetett, de csak most vettem észre, így gyorsan becsuktam.
- Nah, hogy tetszik – kérdezte Alice, miközben a lépcsőről ugrált lefele. Egy rövid, fekete hálóinget viselt, rajta egy arany még rövidebb köntös szerűséget, lazán megkötve a derekán. Annyira jól állt rajta. Mint valami modellen.
- Nagyon jó lett. De ez csak egy pizsama parti – emlékeztetem.
- Tudom. – mosolygott. – Akkor kezdjük is. – lelkendezett.. – Fiúk. Kifele. Most. - adta ki az utasításokat, mire a család összes többi tagja megjelent a lépcsőnél. Még Esme és Rosalie is. Gyorsan elbúcsúztam mindenkitől. Edward marad utoljára. Egy hosszú csók után, viszont ő is a többiek után ment. Féltem hátrafordulni Alice hoz, de kénytelen voltam.
- Hát elmentek. Mit fogunk csinálni? – kérdeztem, félve a választól. Erre csak egy kacsintást kaptam.
- Először is, ezt vedd fel – dobott felém valami ruhának kinéző kupacot.
- Oké. – baktattam fel a lépcsőn. A fürdőbe érve, amikor föl akartam venni, észrevettem, hogy ugyanolyan hálóing, mint ami rajta is van. Nagyon örültem neki. Még egy ok, hogy a saját szemembe még rosszabbul nézzek ki mint ők. Gyorsan fölvettem, de ahogy belenéztem a tükörbe, el is ment a kedvem. Rajta ezerszer jobban ált.
- Kész vagy már? – kiabált fel. Vissza akartam szólni, de inkább hagytam. Így lelejtettem a lépcsőn, és szembe néztem a közeledő este közelségével, ami kiderült, nem is rossz, sőt…

Eclipse

sziasztok!

MIvel ez egy Twilight fajta fanfiction ezért köze van Stephanie Mayer által iródott könyvhöz, és a filmhez is. Én mindkettőt szeretem, és nemrég jelent meg a mozikban a harmadik rész. Tegnap előtt láttam. Nagyon jó volt. Nem szeretnék beszámolót irni, mivel ha valaki szereti az ugyis megnézte, aki nem ak meg ilyen oldalakat nme is látogat. Meg alapba véve sincs túl sok látogatója az oldalnak. A flmet itt le tudjátok tölteni:http://hotfile.com/dl/52187451/3c4f5a7/Twilight3.E2010.rar
egész jó minőség, de ez angol
ha valakinek kell felirta az irjon nekem e-mailt és elküldöm neki
a cimem:keiko16@citromail.hu



Az új fejezet nme tudom mikorra lesz kész
még sajnos nem volt időm elkezdeni
kellemes filmnézést és jó olvasást